A tájékoztatás szerint az általános középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok mintegy 97 százaléka – 80 236 tanuló – nyert felvételt valamely középiskolába. A felvettek majdnem háromnegyede az első helyen, több mint 90 százalékuk pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait.
A tanulók közül több mint 34 ezren technikumba, közel 28 ezren gimnáziumba, míg csaknem 15 ezren szakképző iskolába nyertek felvételt. 2000 alatti létszámban szakgimnáziumokban, szakiskolákban, 282-en pedig készségfejlesztő iskolákban tanulhatnak tovább.
A hat évfolyamos gimnáziumokba 4 624, míg a nyolc évfolyamosokba 3 262 diák jutott be.
A felvételi eljárás vége felé közeledünk
A középfokú iskolák péntekig értesítik a tanulókat a jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról; ezzel véget ér a középfokú felvételi eljárás általános szakasza.
Azon tanulók számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be egyik középfokú iskolába sem, május 8-án rendkívüli felvételi eljárás kezdődik.
Az ezt segítő keresőprogram már elérhető az OH honlapján. Az eljárásban érintett 2 452 diák a rendkívüli felvételire közvetlenül a középfokú iskolákban jelentkezhet – olvasható a hivatal tájékoztatójában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak