A Blikk a gyerekeivel való kapcsolatáról is kérdezte Magyar Pétert, annak apropóján, hogy a politikus a kampány alatt folyamatosan járja az országot.
Alaphelyzetben szinte minden nap találkozom a gyerekekkel, ám az országjárás óta csak hétvégente van erre lehetőség. Ám ilyenkor igyekszem minél több időt velük tölteni - fogalmazott a portál érdeklődésére, hozzátéve: hétköznap leginkább telefonon beszélnek, mert "ez most egy ilyen periódus", sokat utazik.
Azt is megerősítette, hogy bár Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és volt férje között a viszony nagyon elmérgesedett, tartják magukat az egyezségükhöz. A válásukkor megállapodtak a közös felügyeletről, amit a bíróságon egyikük sem támadott meg. A korábbi heti váltás most úgy zajlik, hogy hétköznapokon Varga Judit neveli a gyerekeket, míg a két felnőtt beszélgetései kizárólag a gyerekekre koncentrálódnak. Lényegében a fiúk hétvégi „átadásának” a menedzselése a beszédtéma. Kijelenthető, hogy csak a közös gyerekek miatt állnak szóba.
Nem szoktam politikáról beszélgetni a gyerekekkel
– mondat Magyar Péter a Blikknek.
A két kisebbik fiam még túl fiatal ahhoz, hogy a politika szóba kerüljön, inkább a hétköznapi történésekről, a focimeccsekről beszélgetünk. A legnagyobb fiammal érinthetnénk komolyabb témákat, de vele most – úgy érzem – nem állunk egy politikai táborban
- fogalmazott.
A Tisza Párt alelnöke, EP- és budapesti listavezető szerint legkésőbb néhány év múlva megtalálhatják a közös hangot a fiával, illetve neki is elmondta, mindent, amit most a politikában tesz, azt érte is teszi.
Hangsúlyozta azt is, hogy a június 9-ei választásokig igyekszik bejárni az egész országot, ám
csak a választások eredményétől függ, beülne-e képviselőnek az Európai Parlamentbe,
a pártban még nem döntöttek erről a kérdésről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben