A közleményben felidézik, a jegybank a folyamatos piacmonitoring keretében észlelte, hogy a KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (KEG) március 10.-én késedelmesen tette közzé a könyvvizsgálójának személyében bekövetkezett változásra vonatkozó rendkívüli tájékoztatást. A vonatkozó jogszabályok értelmében a KEG-nek a könyvvizsgáló személyében bekövetkezett változás rövid indokolását is haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül közzé kellett volna tennie.
A jegybank rendelkezésére álló dokumentumok alapján a könyvvizsgáló lemondásához súlyos, a könyvvizsgáló által feltételezett, a kibocsátó érdekkörébe tartozó jogszabálysértések vezettek, az MNB 2016. március 11-i határozatában a rendkívüli tájékoztatási kötelezettség alá eső információk haladéktalan, de legkésőbb egy munkanapon belüli közzétételére is kötelezte a KEG-et. Ezen túlmenően a jegybank a jogsértő állapot megszüntetéséig felfüggesztette a KEG részvények forgalmazását a Budapesti Értéktőzsdén.
Az MNB 2016. február 25-én a tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő jogszabálysértések miatt 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a társaságra.
A KEG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "T", technikai kategóriájában jegyzik, ahol azok a társaságok szerepelnek, amelyeknek nem volt még nyilvános részvényértékesítésük. A társaság cseppfolyós propán-bután gáz (LPG) tárolásával és forgalmazásával foglalkozik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti