Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a tőzsdei napot elemezve azt mondta az MTI-nek, hogy a BÉT a keddi, jelentős esést kompenzálta ma (szerdán). Úgy véli, hogy a kereskedésben kedvező folyamatok láthatók, a részvények egységesen emelkedtek, és a forgalom is az átlagosnál jobban alakult.
Napközben vállalati hírek nem érkeztek, a nemzetközi tőzsdéket az iránykereső hangulat jellemezte.
A Mol 16 forinttal, 0,71 százalékkal 2270 forintra erősödött, 830,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,68 százalékkal 15 735 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki. Éves maximumot ért el.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,75 százalékkal 405 forintra emelkedett, forgalma 123,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,56 százalékkal 8135 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3695,97 ponton zárt szerdán, ez 36,55 pontos, 1,00 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van