Azután, hogy az elmúlt napokban a magyar piac kimaradt a kinti piacok "nyargalásából", kedden Európa-szerte a magyar tőzsdén volt a legnagyobb növekedés, ami a Molnak és a Richternek köszönhető - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
A Mol az elmúlt napok nagy gyengesége után szépen magához tért, és napon belül a 2952 forintot is elérte. Ebben közrejátszhatott a Mol és a Lukoil orosz olajvállalat közötti megállapodással kapcsolatos bejelentés, valamint az INA jó gyorsjelentése, ami tükröződik majd a Mol csütörtökön megjelenő jelentésében. Hozzátette, napon belül a Richter is nagyon szépen emelkedett, az 5200 forintos szintről egészen 5400 forintig, ráadásul szintén tekintélyes forgalom mellett. A forint ugyanakkor az eddigi erősödésből gyengülésbe váltott. A nap elején még 328 forint körül kereskedtek az euróval, a nap vége felé azonban már 329,30-on - mondta.
Áttételesen pozitív hatása lehet a tőzsdére, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a jövő héttől csökkenti egyes lakossági állampapírok kamatát. Úgy vélte, a kamatcsökkentéssel a MÁP Plusz felé szeretnék terelni a befektetőket.
A Mol 82 forinttal, 2,87 százalékkal 2938 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 800 forintra csökkent, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 447 forintra esett, forgalma 152,8 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 160 forinttal, 3,06 százalékkal 5390 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3905,86 ponton zárt kedden, ez 22,75 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben