Szerdán a tőzsdék nyereséggel zártak, a főbb piacok nyolc-tíz havi csúcson.
A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,17 százalékkal kezdett magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,16 százalékkal erősödött a csütörtöki nyitáskor. Londonban 0,30 százalékos emelkedéssel nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,21 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 pedig 0,35 százalékos emelkedéssel kezdett. Milánóban 0,25 százalékos, Madridban 0,22 százalékos indexemelkedéssel indult a csütörtöki tőzsdenap.
A tőzsdei befektetők a kulcsfontosságú amerikai decemberi inflációs jelentésre várnak, amely feltehetően az árnyomás további enyhülését mutatja majd, alátámasztva így a Fed kevésbé agresszív monetáris szigorítása mellett szóló érveket. Elemzői konszenzus alapján a decemberi inflációs ráta a novemberi 7,1 százalékról 2021 októbere óta a legalacsonyabbra, 6,5 százalékra csökken decemberben. Havi bázison a fogyasztói árak decemberben nem változtak négy egymást követő havi emelkedés után. Európából fontosabb makrogazdasági adatközlés csütörtökön nem esedékes.
A nyersolaj ára öt napi emelkedés után csütörtökön szűk határok között ingadozott, kevéssé változott. Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI ára 0,30 százalékkal állt magasabban 77,64 dolláron, a Brent ára 0,05 százalékkal csökkent 82,62 dollárra.
Az arany spot ára 0,30 százalékkal emelkedett unciánként 1881,92 dollárra, a dollárindex 0,06 százalékkal csökkent 103,12 pontra, az eurót 0,08 százalékkal jegyzik erősebben 1,0764 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán