Az Alibaba, amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is. A cég nem közölte, hogy pontosan hol kíván tőzsdére menni, a kibocsátás esélyéért a Nasdaq és a NYSE verseng egymással.
A New York-i részvénykibocsátásról szóló bejelentés csapás a hongkongi tőzsde számára, amely korábban egyet nem értését fejezte ki az Alibaba irányítási struktúrájával kapcsolatban, hiszen az bennfentesek egy kis csoportjának biztosítja majd azt a privilégiumot, hogy az igazgatótanács többségét kinevezhesse.
A Yahoo, amely 24 százalékos arányban tulajdonosa a vállalatnak, szép profitra számít a kibocsátásból. Áprilisban a "kínai Twitter", a Weibo ment tőzsdére Amerikában, összesen 286 millió dollárt begyűjtve.
Az Egyesült Államokban egyelőre csaknem teljesen ismeretlen Alibaba Kínában domináns helyet foglal el az e-kereskedelemben. A cég Taobao elnevezésű szolgáltatása 7 millió beszállító összesen 800 millió termékét listázza. A részvénykibocsátáshoz benyújtott iratok szerint a vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett. A kínai bevételek értéke 4,7 milliárd, a nemzetközieké pedig 669 millió dollár volt.
A Jack Ma jelenlegi ügyvezető elnök által 1999-ben, Hangcsouban megalapított Alibaba tavaly mesés forgalmat bonyolított le: 231 millió vásárló összesen 11 milliárd megrendelését fogadta. Cégének elindítása előtt Jack Mát még egy sor munkaadó elutasította. A többi között még arra sem tartották alkalmasnak, hogy elvezesse a Kentucky Fried Chicken egyik üzletét. Jack Ma 8,9 százalékban tulajdonosa az Alibabának.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben