A várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal 0,6 százalékosra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden az irányadó kamatot. A korábbi alapkamat 0,75 százalékos volt.
A lazítás ellenére a forint nem gyengült kedden, sőt egész nap erősödött, a kamatdöntés után pedig még izmosabb lett. A tegnapi záráskor még bőven 352 forint fölötti euró délután 2-kor már alig 350,6 forintba került.
Kapcsolódó
351 forint környékén nyitotta a keddi napot az euró/forint kurzus, a hajnali órákban a forint a többi régiós devizával együtt erősödött. "Ebben főként az EU-s költségvetésről szóló sikeres megállapodás, illetve az alapvetően támogató nemzetközi hangulat játszhat közre. Ilyen környezetben várta a forint a mai kamatdöntést, ahol valószínűleg újabb 15 bázispontos kamatcsökkentés érkezhet, ezúttal valóban az utolsó egy időre" - írták elemzésükbe az Erste Befektetési Zrt. szakértői.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben