A júliusi kamatdöntéskor a piacok által már lényegében beárazott 15 pontos vágással 0,6 százalékra mérsékelte az alapkamatot a monetáris tanács. A lépés várható volt, miután Virág Barnabás alelnök a júniusi kamatvágást követően lényegében megelőlegezte egy nyilatkozattal a júliusi csökkentést.
Az MNB jelentősen rontott a júniusi inflációs jelentésben a márciusi prognózishoz képest. Tavasszal még 2 százalékos növekedéssel számoltak, miközben a gazdasági kormányzat is 3 százalékos recesszióval kalkulál az idén. Az MNB jelenleg 0 közeli, de pozitív növekedést vár 2020-ra. A június jelentésében a jegybank 3,8-5,1 százalékos növekedést vár jövőre, majd 3,5-3,7 százalékot 2022-re. Az infláció idén és jövőre a 3 százalékos középtávú cél körül alakulhat, ami stabilan 2022-re állhat be.
Kapcsolódó
Fontos irány mutatásként szolgál a 15:00-kor megjelenő közlemény, ebből derülhet ki, hogy a monetáris tanács a bizonytalan gazdasági kilátásokra reagálva tervez e további kamatcsökkentést. Ebben eddig látszott némi következetlenség. A júniusi kamatvágást Virág egyszeri korrekciónak minősítette, majd rá néhány napra már egy újabb vágás indokoltságáról beszélt.
Mi továbbra sem zárjuk ki, hogy legalább 0,5 százalékig tovább csökken év végéig az alapkamat, ha ugyanis a jelenlegi piaci hangulat fennmarad, az adhat még teret további óvatos lazításra - áll a Raiffeisen értékelésében.
A forint a kamatdöntésre várva 352-es szinteknél erősebben kereskedett az euróval szemben.
Legolvasottabb
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá