Az Apple forgalma 6 milliárd dollárral maradt el a pénzügyi év negyedik negyedévében a várakozásoktól a globális ellátási lánc problémái miatt. A cég vezérigazgatója, Tim Cook szerint ezek a gondok csak felerősödhetnek az ünnepi időszakban - olvasható a portál szemléjében.
Az Apple részvényárfolyama 3,6 százalékot esett, a piaci kapitalizáció alapján most 2410 milliárd dollár a cég értéke. A Windows részvényei 0,7 százalékot emelkedtek, a cég értéke így 2460 milliárd dollár. A vállalat részvényeinek értéke rekordmagasan áll.
A Microsoft tőkéje 45 százalékkal nőtt idén, amiben sokat számított, hogy a járvány miatt nagy volt az igény a cég felhőalapú szolgáltatásaira. Az Apple részvényeinek értéke 15 százalékkal emelkedett eddig 2021-ben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga