Az Azure felhőalapú számítástechnikai üzletág erős negyedéves növekedésének köszönhetően a Microsoft részvényei 4,2 százalékot ugrottak, és rekordot jelentő 323,17 dolláron zártak. Ezzel a szoftvergyártó piaci kapitalizációja 2 426 milliárd dollárra (760 ezer milliárd forintra) emelkedett, ami alig marad el az Apple 2 461 milliárd dolláros értékelésétől a Refinitiv adatai szerint.
Az Apple részvények árai 0,3 százalékkal csökkentek a záráskor a csütörtöki negyedéves jelentés előtt. A befektetők arra összpontosítottak, hogy a globális ellátási lánc válsága hogyan állítja kihívás elé a vállalat képességét, hogy kielégítse az iPhone-ok iránti keresletet.
A Microsoft részvényei idén 45 százalékot emelkedtek, mivel a felhőalapú szolgáltatásai iránti, járvány okozta kereslet hajtotta az eladásokat. Az Apple részvényei 12 százalékkal emelkedtek 2021-ben - írja a Reuters.
Az Apple tőzsdei értéke 2010-ben megelőzte a Microsoftét, mivel az iPhone révén a világ első számú fogyasztói technológiai vállalatává vált. A két vállalat az elmúlt években felváltva lett a Wall Street legértékesebb vállalata, az Apple 2020 közepe óta van a csúcson.
A Microsoft kedden késő este közzétett jelentésében erős éves eredményt jósolt a felhőüzletágának, de figyelmeztetett arra, hogy az ellátási lánc problémái továbbra is megviselik a kulcsfontosságú termékeinek gyártását, például a Surface laptopokat és az Xbox játékkonzolokat nehezebben vagy drágább állítják elő.
Az elemzők átlagosan 31 százalékkal 84,8 milliárd dollárra emelkedő szeptemberi negyedéves bevételt és 1,24 dolláros korrigált részvényenkénti nyereséget várnak az Apple-től a Refinitiv szerint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre