Ryan Cohen, a mém részvényekbe történő sikeres befektetéseiről elhíresült részesedést szerzett az Alibaba Groupban és arra ösztönzi az e-kereskedelemmel foglalkozó kínai cég vezetőit, hogy vásároljanak vissza több részvényt a piacon - írja a Wall Street Journal értesüléseire hivatkozva a Bloomberg. Az, hogy egy befektető bevásárolja magát egy nagy kínai cégbe és beleszóljon annak működésébe, eddig ritka jelenség volt a kínai piacon, hacsak nem maga a kínai állam tett ilyet.
Cohen annak idején egy sor kisbefektetővel karöltve hajtotta fel a Gamestop részvények árfolyamát, s olyan halódó részvényekbe is életet lehelt, mint a Bed Bath & Beyond. Magukat megnevezni nem kívánó források szerint a tavalyi év második felében vásárolt az aktivista invesztor több százmillió dollár értékű részesedést a kínai cégben. Állítólag már augusztusban felvette a kapcsolatot az Alibaba igazgatóságával, s figyelmeztette őket, hogy a cég részvényei túlságosan is alulértékeltek. Ő állítólag azzal számol,t hogy a cég a árbevétele becslései szerint két számjegyű ütemben nőhet a következő öt év során, miközben szabad cash-flowja 20 százalékkal bővülhet.
Ehhez azonban a cégnek vissza kellene térni ahhoz a masszív növekedési ütemhez, amelyet egykor rutinszerűen hozott a cég, még mielőtt Peking fellépett volna a technológiai óriásokkal szemben. Emlékezetes, a kínai kormány 2021-ben arra kényszerítette az Alibabát és társait, például a Tencent Holdingsot, hogy működési modelljét alakítsa át, mindezt abban az időszakban, amikor a zéró Covid politika amúgy is komolyan fékezte a gazdaságot. Az Alibaba az utolsó negyedévben meglepő módon veszteséges volt, s bevételei alig nőttek.
Cohen részesdése egyébként nem túl nagy az Alibaba 300 milliárd dolláros piaci értékéhez viszonyítva, s kérdés, milyen súllyal bírhat egy olyan cégnél most már ügyel arra, hogy igazodjon a kínai kormányzat politikájához. Nemrég a kínai állam aranyrészvényeket vett egy Alibaba leányvállalatban, jelezvén, számára nem közömbös mi történik a céggel. Ugyanakkor Cohen akciója jelképes is, pont oda vásárolt be, ahol a világ tőzsdéin a legérdekesebb változások zajlanak.
A Goldman Sachstől kezdve a Morgan Stanleyig egyre befektetési bank stratégái tesznek optimista ajánlásokat a kínai eszközökkel kapcsolatban, miután Hszi Csinping elnök bejelentette a zéró Covid politika végét, valamit ígéretet tett arra, hogy a tech-szektort támogatni fogja.
Ennek meg is volt az eredménye, a Hang Seng Tech Index nagyjából 60 százalékot emelkedett, igaz az még mindig elmarad 2021. februári csúcsától.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)