Továbbra sem látszik túl fényesnek a Keg Nyrt. gazdálkodása a harmadik negyedéves beszámoló alapján. Bár a veszteség mértékére csak homályos utalások vannak az látszik, hogy még mindig masszívan vesztesége s a társaság.
Ez a jelentés szerint nagyban annak köszönhető, hogy az alapanyagárak alakulása mindenkor jelentős hatást gyakorol a cég eredményére. Márpedig a jelentéssel érintett időszakban a beszerzési árak növekedése 13,3 - 23,4 százalék között alakult annak ellenére, hogy a diverzifikált beszerzésnek köszönhetően költségmegtakarításokat értek el.
Eredményesen folytatódtak a múlt év decemberében és az év első felében kialakított import kapcsolatokon keresztüli alapanyag beszerzések. A szlovák és lengyel forrásokból történő ellátásnak köszönhetően sikerült mérsékelni a rendkívül magasan pozicionált beszerzési költségeket.
A forint gyengülése azonban az euróval és az amerikai dollárral szemben, szeptember végével kezdődően erodálták az importban rejlő kedvező hatásokat, így az alapanyag ellátásban egyre nagyobb részarányt biztosítottak a hazai beszerzéseknek.
A gyorsjelentés szerint a Raiffeisen Bankkal együttműködve újra strukturálták a finanszírozási hátterüket. Az új szerkezet a korábbinál jobban illeszkedik a cég működési sajátosságaihoz, továbbá megteremti az előkészítés alatt álló külkereskedelmi ügyletek hátterét.
A Keg Nyrt. - növekvő forgalom mellett - az előző évi értékesítési forgalom 72,9 százalékát realizálta oly módon, hogy bevételeinek 55,5 százalékát a harmadik negyedévben teljesítette. Az üzemi eredmény a múlt évi negatív eredmény 39,3 százalékát teszi ki abszolút értékben, időarányosan pedig 52,3 százalékot.
A Keg tulajdonában lévő Visonka adatairól viszont részletesen beszámoltak. E szerint a szintén tőzsdén lévő cég az első három negyedévében 39,1 millió forint üzemi eredményt ért el, ami 13,7 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó haszon növekedését a működési költségek 150 millió forintos csökkenése, valamint az egyéb bevételek és ráfordítások negatív egyenlegének csökkenése javította. A pénzügyi eredmény 16,9 millió mínuszt mutatott a tavalyi hasonló időszak 21,7 milliós veszteségéhez képest. A változást főképp a fizetett kamatok mérséklődése eredményezte. Az adózás előtti eredmény így 22,2 millió forint lett, ami 18,5 millió forinttal haladja meg a bázist.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt