A tájékoztatás szerint a bővülésben meghatározó szerepet játszott a teljes forgalom harmadát adó magyar piac, ami éves összevetésben 24 százalékos bővülést produkált, és mintegy 9,3 millió eurós bevételt hozott.
A közleményben kiemelték, hogy jó teljesítményt nyújtott a forgalom 7 százalékát kitevő lengyel piac, ahol 30 százalékos bővülést ért el a társaság, és Ukrajnában is 22 százalékos növekedést tudott felmutatni.
Kapcsolódó
A nagyobb forgalom és üzleti eredmény mellett az árfolyamhatások is szerepet játszottak a nyereség ilyen mértékű megugrásában - közölték.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke a közleményben kiemelte, hogy a múlt évben frissített stratégiájuk első eredményei már látszanak, a kedvező piaci hangulatot figyelembe véve a második félévre további dinamikus növekedéssel számolnak.
Az 1997-ben alapított Masterplast-csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 8 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit.
A Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában jegyzett Masterplast részvénye kedden 640 forinton zárt, ami 5 forinttal kevesebb az előző napi záróárnál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram