Sokak számára még most is ismeretlen a hitelkiváltás lehetősége, pedig jelentős összeget spórolhatnak azok az adósok, akik változó kamatozású, rövid kamatperiódusú hitelüket újra cserélik. A Credipass szakértői összegyűjtötték az ezzel kapcsolatos leglényegesebb információkat.

A tavalyi év gazdasági és politikai történései jelentős hatást gyakoroltak a hitelpiacra, és a lakáshitelek kamatszintje csökkenni, de legalább stagnálni látszik. Ettől függetlenül fontos lépés lehet a hitelesek számára a meglévő, rövid (3 havi- 5 éves) kamatperiódusú kölcsönök kiváltása – számolt be új közleményében a Duna House.

Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője elmondta, hogy a kamatstop nem tart örökké, sőt, csak június végéig számíthatunk az intézkedések kiterjesztésére. Ezért az alapkamat stagnálásának ellenére, a cég pénzügyi szakértői azt javasolják, hogy

a folyamatosan változó kamatkörnyezet miatt mindenki forduljon pénzügyi szakértőhöz, és lehetőség szerint váltson kedvezőbb hitelre, hogy elkerülhesse a kellemetlen meglepetéseket

Első lépésként érdemes megnézni a felvett hitel kamatperiódusát (az időszakot, ami alatt a kamat mértéke fix). Minél ritkábban változik a kamatperiódus, annál kiszámíthatóbb a kölcsön, mivel az adott időszakon belül a havi törlesztő összege sem változik.

Kamatstoppal érintett, vagy kamatfordulóhoz közelítő rövid intervallumban változó kamatozású kölcsön esetén okvetlen érdemes felkeresni egy pénzügyi szakértőt, hiszen a kamatszinttel együtt a törlesztőrészlet is ugrálhat. A kockázat csökkenthető a meglévő szerződést hosszú kamatperiódusú változatra váltjuk ki, ezáltal alacsonyabb lehet a hitelkamat és a törlesztőrészlet is.

Ha az ügyfél 5 évvel ezelőtt 20 éves futamidőre, 5 évre fixált, 3,5 százalékos kamatú, lakáscélú kölcsönszerződést kötött 17 millió forint értében, akkor a havi törlesztőrészletet 98 506 forintra kalkulálhatta. A kamatperiódus fordulójakor azonban 12,5 százalékra emelkedik az ügyleti kamat, így a következő havi részlet 169 950 forint lenne.

Ezt a kamatot csökkentheti akár 10 évig fix, 8,3 százalékra egy jól időzített hitelváltás: erre nem csak a kamatforduló időpontjában van lehetőség, a kamatperióduson belüli váltás is számos előnnyel járhat.

A hitelkiváltás lépései hasonlóak az adós által már ismert, új hiteligénylés folyamatához, de a pénzügyi szakértő feladata, hogy végigvezesse az adóst a dokumentumok leadásától a bírálatig. A hitelkiváltás átfutási ideje függ az új hitel típusától is, például egy jelzáloghitel esetében az átlagos átfutási idő 1-1,5 hónap, míg személyi kölcsönnél ez maximum 1-2 hét. Babaváró támogatás formájában igényelt összeggel is kiváltható a meglévő, rövid kamatperiódusú hitel, ilyen esetben a bankok 10 nap alatt bírálják el a benyújtott igényt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!