Egy friss jogszabály tervezete alapján nagyon úgy látszik, belepiszkálnak a thm-et érintő szabályozásba. A babaváró és a munkáshit ...
Friss adatok szerint tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent a harminc évre szóló, fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos k ...
A személyi hitelekhez hasonlóan a babaváró és a munkáshitel esetében is nőni tudott a kihelyezés.
Az MNB adatai szerint június végére már átlépte a hatezer milliárdos, lélektani határt – egész pontosan 6069,5 milliárd forintot tett ki – a lakáshitelek állománya, ami 14,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet.
Szerző(k): Vígh GáborBár az elmúlt hetekben minden az Otthon Start hitel bevezetéséről szólt, a piaci feltételű lakáshiteleknél is kemény versenyt folytatnak az új ügyfelekért a bankok.
Szerző(k): Vígh GáborKiadta legfrissebb, június hónapra vonatkozó adatait a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A friss adatok alapján elmondható, hogy bár májushoz képest történt némi visszaesés, összességében a nyár első hónapjában is szépen teljesített a magyarországi hitelpiac. Erre utal az a tény is, hogy mind a (szabad felhasználású) jelzáloghitelek, mind a személyi hitelek piacán az új kihelyezések mértéke meghaladta a szezonálisan kiigazított adatokat. Ugyanakkor a babaváró hitel iránti érdeklődés továbbra is stagnál, míg a munkáshitel iránti érdeklődés tovább csökkent.
Szerző(k): B.E.Élénken kezdte az évet az ingatlanpiac, azonban a lendület áprilisban megtorpant és ez a trend folytatódott májusban is.
Szerző(k): Z. B.