A Duna House Holding Nyrt. részvényeinek nyilvános értékesítésére nyitva álló jegyzési időszak kezdetét követően, november 10-én nyilvánossá vált a T/7396. számú törvényjavaslat, amely a társaság egyik üzleti szegmensének teljesítményét is befolyásolhatja. A Medasev Holding Kft. mint értékesítő részvényes és az nyrt. mint kibocsátó arra a következtetésre jutott, hogy e fejlemény a vonatkozó jogszabályok szerint olyan lényeges körülménynek minősül, amely az MNB által október 22-én jóváhagyott tájékoztató kiegészítését teszi szükségessé.
A Medasev Holding Kft. és a társaság november 11-én jelezte tájékoztató kiegészítési szándékát az MNB-nek a befektetők védelme érdekében kérte továbbá a jegyzési folyamat felfüggesztésének elrendelését. A társaság kérésével összhangban az MNB a pénteken kiadott V-KE-III-43/2015. számú végzése alapján a részvényjegyzés november 13-án fel lett függesztve.
A cég - a jogszabályi előírásokat figyelembe véve - hamarosan tájékoztatást ad arról, hogy a nyilvános részvényértékesítést mikor zárják le, valamint a részvényjegyzésben eddig részt vevők számára a jegyezni kívánt részvények ellenértékeként befizetett összegeket mikor és milyen módon juttatja vissza, amennyiben a nyilvános részvényértékesítés sikertelennek minősül, illetve amennyiben a befektetők a tájékoztató kiegészítésére tekintettel el kívánnak állni a korábban tett jegyzési nyilatkozatuktól.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok