A részvénypiac forgalma hatmilliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal magyarázta, hogy a kereskedés végére a BÉT elvesztette a lendületét, és rendkívül alacsony forgalommal zárt.
Árokszállási Zoltán ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar részvénypiac még így is jobban teljesített, mint a nyugatiak, amelyek többnyire jóval nagyobb eséssel zártak.
Az OTP gyengülése a korábbi erősödés korrekciója lehet, a Mol viszont egyelőre elkerülte a csökkenést, mert még nem tudni, hogy az üzemanyagárakat a társaság bevételének rovására mérsékelhetik-e.
- A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3030 forintra erősödött, 606,0 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,43 százalékkal 17 475 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,11 százalékkal 930 forintra esett, forgalma 175,8 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9460 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6072,04 ponton zárt csütörtökön, ez 48,3 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nagyra nőtt az emirátusi tőzsde, de van egy kis gond
Az Egyesült Arab Emírségek mindent megtesz, hogy gazdaságát diverzifikálja, csökkentve az olajtól való függést, így most értékpapírpiacát is fejleszti. Az ott forgó cégek tulajdonosi szerkezete azonban kissé sajátos.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)