A Delta Technologies csoportszintű nettó árbevétele elérte a 26,6 milliárd forintot, az előző időszak 13 milliárdja után.
A közlemény szerint a közgyűlésen az igazgatóság ismertette a következő öt évre vonatkozó üzleti és pénzügyi célokat is. Eszerint a 2027-es üzleti évre a vállalat csoportszintű árbevétele 50-55 milliárd forintos szintre emelkedik, évi átlagos 16 százalékos növekedés mellett. Amennyiben az ambiciózus tervek ezen az időtávon teljesülnek, a cég osztalékfizetést is kilátásba helyez.
Sok közpénzes munka van
Mintegy 1800 milliárd forintra rúg azoknak az informatikai keretmegállapodásoknak az összértéke, ahol a Delta valamilyen formában beszállítóként - akár konzorcium vezetőjeként vagy tagjaként - közreműködik. A közigazgatás, az egészségügy és az oktatás területén végzett informatikai fejlesztések mellett folyamatosan emelkedik az Ipar 4.0 szakterületén a nagyvállalatok, valamint a kis- és közepes vállalkozások részére teljesített megbízások volumene is, a gyáripartól a mezőgazdaságon át a logisztikáig.
A Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett informatikai vállalat. A Delta Technologies részvényeit a BÉT-en a standard kategóriában jegyzik; árfolyamuk egy éven belül 33 forint és 73,6 forint között változott - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj