Az előfizetők ráadásul arra is panaszkodnak, hogy annyira leterheltek a telefonos ügyfélszolgálatok, hogy már csak a közösségimédia-felületeken tudnak kapcsolatba lépni a céggel - olvasható a portálon.
A ügyfelek szinte kivétel nélkül a vezetékes infrastruktúra elvárttól eltérő működésére hívják fel a figyelmet, így elsősorban az internetszolgáltatás kimaradására vagy lassulására, valamint a tévés platform különböző problémáira. Visszatérő elem az elhúzódó belső hibaelhárítási folyamat, így a szolgáltatások helyreállítása bizonyos körzetekben hosszú órákat, extrém esetben napokat vehet igénybe.
Kapcsolódó
A Vodafone-nál a HWSW megkeresésére nem adtak egyértelmű választ a problémák okát, valamint az azok elhárítását célzó intézkedések kapcsán feltett kérdésre, a Media1-nek küldött reakcióból ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy a vezetékes maghálózatot jelenleg még az előző tulajdonos, a Liberty Global üzemelteti, miközben a szolgáltatás minőségéért már az új tulajdonos Vodafone-nak kell helytállnia.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is azt mondta, hogy megduplázódott a szolgáltatóra vonatkozó panaszok száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben