A világ egyik legpatinásabb csónaképítő cége az amerikai Chris-Craft Industries, amely szerénytelenül „Amerika csónaképítőjének” nevezi magát, immár 1874 óta. A céget alapító Chris Smith ugyanis ekkor, 13 éves korában építette meg az első csónakját, ami annyira megtetszett a barátainak, hogy számukra is épített egyet-egyet. 

Hét évvel később Smith már testvérével, Hankkel közösen dolgozott, és a testvérpár 1910-ben megalapította a Smith Ryan Boat Company-t, amelynek termékei gyorsan keresettek lettek a motorcsónak-versenyzők körében, de tehetős üzletemberek is náluk vásároltak, mint például Henry Ford és William Randolph Hearst, később pedig olyan hírességek is az ügyfeleik lettek, mint Dean Martin, Katharine Hepburn, Frank Sinatra és Elvis Presley.

Vízi luxus

A Chris-Craft motorcsónakokra úgy tekinthetünk, mint a vizek Rolls-Royce-ára:

a hajótestet mahagóniból építették, a bőrüléseket pedig kézzel varrják – írja a Zöld Pálya. Az Electrek szerint meglepő módon azonban csak most, 2023-ban mutatták be az első, tisztán elektromos hajtású motorcsónakjukat.

Közben azonban a vízi járműveknek ez a szegmense dinamikusan fejlődik, példának okáért a Volvo elektromos autós almárkája, a Polestar is beszállt már az e-csónakok fejlesztésébe.

Nem lesz tömegtermék

A Miami International Boat Show keretében most bemutatott újdonság, a Launch 25 GTe a 420 lóerős villanymotorjával óránként 80 kilométeres csúcssebességre képes. Ezt egy 133 kilowattórás akkumulátor biztosítja, amely körülbelül 2 órányi üzemidőt tesz lehetővé.

Mivel még csak koncepcióhajóról van szó, még az sem nyilvános, hogy mennyibe fog kerülni a kereskedelmi forgalomba kerülő változat, egy azonban biztosnak tűnik a cég korábbi motorcsónakjaiból kiindulva, mégpedig az, hogy ez a hajó várhatóan nem lesz tömegtermék.