Mint a blog alapján a portfolio.hu beszámolt, az Országház volt Európa első mesterségesen hűtött középülete. Az eddig ismert jeget használó hűtést ráadásul megelőzte egy, a szökőkút hűvös vízpermetét használó rendszer, aminek maradványai kerültek most elő.
Hogy mi történt az egykori hűtőrendszerrel, arról nem sokat tudtak, azonban a tér rendezésekor felmerült, hogy talán még meg vannak a maradványai. A Steindl Imre Programot vezető Wachsler Tamásék megvizsgálták a feltételezett helyet, és kiderült, hogy a téglával kirakott földalatti építmény ma is megvan, csak feltöltötték földdel, az Országház alá vezető járatát pedig elfalazták. Ez az építmény nem szerepelt az eredeti tervekben ezért a felfedezését követően kisebb harcot indítottak a tervek módosításért.
Wachsler Tamás a felújítás irányítója elmondta, hogy már felkértek egy tervezőirodát, hogy nézzék meg, hogyan lehetne hozzákapcsolni az eredeti tervekhez a most elkerült maradványokat. "Erős szándékunk van arra, hogy felhasználjuk" − mondta Wachsler, hogy ezt milyen módon, esetleg üvegbetonnal lefedve fogják-e kivitelezni, az reményei szerint egy héten belül kiderül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga