Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra - jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott.
A Ryanair légitársasággal szemben a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt indított nyáron vizsgálatot a fővárosi kormányhivatal.
A kormányhivatal vizsgálata alapján egyértelművé vált, hogy a légitársaságok nem tettek meg minden tőlük elvárhatót az utasok megfelelő tájékoztatása érdekében, ezért az ír Ryanair légitársaságot súlyos mulasztása miatt 100 millió forint, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint megfizetésére kötelezték - áll a közleményben.
A két fapados társaság ellen július végén, illetve augusztus elején indított fogyasztóvédelmi eljárást a kormányhivatal. A Miniszterelnökség akkor azt írta, hogy szerinte a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait".
A WizzAir több járatánál is előfordult a nyáron sajtóhírek szerint, hogy nem tudtak elszállítani minden jeggyel rendelkező utast, mert nem fértek föl az adott gépre. A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult többször is elő a nyáron, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.
György István szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek.
A kép forrása: StockSnap.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem