A részvénykibocsátás célja, hogy növekedjen a bank tőketartaléka, és, hogy könnyebben tudja visszafizetni a korábban kapott állami támogatásokat. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó források szerint az új részvények kibocsátási ára 28-29,5 euró között lehet. Kedden a Raiffeisen részvényárfolyama 29,9 euró volt a bécsi tőzsdén, szerdán felemelkedett 30,5 euróra.
Az intézményi befektetők körében már szerdán befejeződhet a könyvépítés, a meglévő részvényesek pedig január végén és február elején jegyezhetnek a papírokból. Eleni Papoula a Berenberg elemzője szerint ezzel befejeződhet az RBI közel 13 hónapja tartó gyengélkedése, a részvénykibocsátás jó lehetőség lesz a bank számára, és eladás helyett most már a bank részvényeinek megtartását javasolta.
Az RBI-ben jelenleg 78,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a tőzsdén nem jegyzett Raiffeisen Zentralbank (RZB). Az RZB úgy nyilatkozott, hogy szeretne többségi tulajdonos maradni, ezért 750 millió euró értékben fog részvényeket jegyezni, de így valószínűleg 60 százalék körüli értékre csökken a tulajdonosi hányada.
2013 végén sajtóhírek szerint felmerült, hogy az RBI eladja magyarországi leányvállalatát a Raiffeisen Bank Zrt-t. 2014 januárjában az RBI azonban bejelentette, hogy miután megvizsgálta a magyar leányvállalatának megvételére kapott üzleti ajánlatokat úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi cégétől.
Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója szerdán úgy fogalmazott a Portfolio.hu oldalnak adott interjújában, hogy "a maradás volt a helyes döntés" az RBI számára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben