Az áramfejlesztő turbinára pályázó szentpétervári cég szilveszter előtt két nappal nyújtotta be panaszát, amit január 19-ig kell elbírálni, és ismerve Oroszország januári ünneplési szokásait, ezt a határidőt maximálisan be fogják tartani - írta a napilap.
Az orosz cég az amerikai hátterű GE Hungary Kft. nettó 793,8 millió eurós (248,12 milliárd forint) ajánlatát fogadta el, miután kizárta az orosz versenytársat. Majdnem egy oldalon keresztül taglalta a Roszatom honlapján közzétett hirdetmény, mely paramétereknek nem felelt meg a szentpétervári cég. A GE pályázatával kapcsolatban nem vetődött fel semmilyen kifogás.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga