A javaslatok a térségbeli pénzintézetek, felügyeletek, jegybankok és költségvetési hatóságok közötti, szeptember közepén tartott londoni egyeztetések következtetéseit tükrözik. A testület közleményében kiemeli: a pénzpiaci felügyeletek gyakorlatában van néhány olyan kérdés, amely kiemelten fontos a közép-kelet-, illetve délkelet-európai országokban, hiszen itt gyakoribb, hogy a határokon átnyúló bankok több országban is a rendszerszempontból jelentős pénzügyi intézménynek minősülnek. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a leányvállalatokat, illetve az anyabankokat felügyelő hatóságok sokszor másként vélekednek egyes szabályozói kérdésekről - hangsúlyozzák.
A testület jelentésében többek között a lehetséges érdekkonfliktusok orvoslására, az Európai Bankhatóság (EBA) irányelveinek alkalmazására, és végrehajtásának biztosítására, illetve a hatóságok egymás közötti, nyíltabb és aktívabb párbeszédére tesz javaslatot. Ezenkívül szorgalmazzák, hogy az EBA egyfajta döntőbíróságként járuljon hozzá a nézeteltérések rendezéséhez, továbbá hogy az Európai Unión kívüli államok hatóságait is vonják be a szakmai dialógusba.
A Második Bécsi Kezdeményezés irányítótestülete pénteki közleményében jelezte, hogy részletes véleményt dolgoz ki az új európai bankuniós javaslatról.
A Bécsi Kezdeményezést a pénzügyi válság csúcsán, 2008-2009-ben hozták létre olyan, a magán- és állami szektort tömörítő szervezetként, amelynek célja, hogy a nyugat-európai bankok megfelelő likviditási és tőketámogatást biztosítsanak a kelet-európai leányvállalatoknak. A kezdeményezést 2012 januárjában indították újra, amikor a bankok eszközleépítése és a térségbeli államok magas kockázati kitettsége ezt szükségessé tette.
A szervezet irányítótestületének tagjai az Európai Újjáépítési és Fejélesztési Bank (EBRD), az Európai Beruházási Bank (EIB), a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, az Európai Bizottság szakértői, illetve Olaszország és Románia delegáltjai, akik rendre az anyabankokat, illetve a leánybankokat képviselő hatóságokat képviselik. A testület elnöke Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga