Pénteken megkezdődött a mintegy hét éve államosított ABN Amro holland bank újramagánosítása, ez lesz a legnagyobb részvénykibocsátás Európában 2007 óta.
Pénteken a pénzintézet részvényeinek 20 százalékát vitték tőzsdére. A kibocsátási ár 17,75 euró volt, dél körül a részvény árfolyama ezt 3,5 százalékkal haladta meg.
A vagyona alapján harmadik legnagyobb holland bankot 2008-ban vonták állami ellenőrzés alá, miután a belga-holland Fortis bank és biztosító egy konzorcium tagjaként előzőleg, 2008 őszén részt vett az ABN Amro bank szétdarabolásában és megvásárlásában. A Fortis azonban túlvállalta magát, és válságba került, ezért előbb államosították, majd eladták.
Az ABN Amro mintegy két hete arról számolt be, hogy az adózott eredménye éves szinten 13 százalékkal, 509 millió euróra emelkedett a harmadik negyedévben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok