Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) adatai szerint tavaly májusban egynek, októberben kettőnek, novemberben pedig ismét egy banknak kellett lehúznia a rolót.
Az Egyesült Államokban 2018-ban egyetlen bank sem ment tönkre, három éve a számuk nyolc volt, és ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2016-ban öt, 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.
Kapcsolódó
A csődhullám tíz éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.
Az amerikai bankszektor nyeresége a tavalyi harmadik negyedévben 57,4 milliárd dollár volt, 7,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán