A világjárvány kezdete óta mintegy hat-nyolcmillió ember halhatott meg a Covid-19 vagy annak hatásai miatt, szemben az országok hivatalos jelentéseiben szereplő 3,4 millió halálesettel - mondta újságíróknak Samira Asma, a WHO adatszolgáltatási részlegének igazgatóhelyettese. A szervezet a becslését egy statisztikai modellre alapozza, amely a koronavírusnak tulajdonítható többlethalálozást becsüli meg.
A módszer lényege, hogy a hivatalosan regisztrált halálesetek teljes számát veszik, majd kivonják belőle azon halálesetek számát, amely a korábbi halálozási trendek alapján várható lett volna, ha a világjárvány nem következett volna be - írja a New York Times.
Ennek alapján a WHO becslése szerint 2020-ban 53 európai országban 1,1-1,3 millió ember halt meg a Covid-19 miatt, ami nagyjából kétszerese a hivatalos adatokban rögzített számnak. A szervezet számításai szerint ugyanebben az időszakban az amerikai kontinens 35 országában 1,3-1,5 millió ember hunyt el, szemben a hivatalosan regisztrált 900 ezer halálesettel.
Az Egészségügyi Világszervezet becslései és a hivatalos adatok közötti óriási eltérés rámutat arra, hogy sok ország korlátozottan képes a lakosságát tesztelni a koronavírusra, valamint a hivatalos egészségügyi adatok feldolgozásának hiányosságaira is felhívja a figyelmet. William Msemburi, a WHO adatelemzője szerint például a koronavírus néhány áldozata már a vizsgálat előtt meghalt, és haláluk nem jelent meg a hivatalos jelentésekben.
A teljes adatkészletet jövő héten Genfben, a politikai döntéshozó közgyűlés éves ülésén mutatja be a WHO. A számok segítenek talán meggyőzni az egyes államokat abban, hogy sürgősen be kell fektetniük az adatrendszerek fejlesztésébe, és az egészségügyi fejlemények nyomon követésére és jelentésére szolgáló kapacitásaikat is növelni kell.
A többlethalálozási statisztikák még Magyarországon is rosszabb képet mutatnak, pedig az eddigi közel 30 ezer halálos áldozat is a világ legsúlyosabbja lakosságarányosan.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga