A beruházási hajlandóság jelentős visszafogását mutatja a német kis- és középvállalkozások szövetsége (Mittelstandsverbund) által a tagjai körében végzett legfrissebb konjunktúrakutatás.
A felmérés szerint számos vállalkozás a bürokráciában, a gazdasági bizonytalanságban és a magas telephelyi költségekben látja fejlődésének akadályait.
A felmérés szerint a vállalatok
- 58 százaléka elégedett a 2025 harmadik negyedévi helyzetével,
- 20 százalékuk tartja jónak azt,
- és 22 értékeli rossznak.
Németország jövőbeni versenyképességét a megkérdezettek 68 százaléka ítéli meg nagyon rossznak, vagy inkább negatívnak.
A szövetség ügyvezető igazgatója, Henning Bergmann kifejtette: sok vállalat sokkal óvatosabban fektet be - és ez nem az ötletek hiányából fakad. Ha a politika nem oldja fel a fékeket, akkor veszélybe kerülhet innovációs képességünk és versenyképességünk.
Henning Bergmann szerint a kis- és középvállalatoknak a bürokratikus terhek nagymértékű egyszerűsítésére lenne szükségük, különösen a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési eljárások terén. Úgy látja, hogy a politikának és a közigazgatásnak az észszerűség előtérbe helyezése mellett nagyobb bátorságot kellene tanúsítania a bürokrácia következetes felszámolásához.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük