Az ENSZ-főtitkár felszólítja az összes szereplőt ebben a nagyon kritikus pillanatban, hogy tegyenek azonnali lépéseket a feszültség csökkentése érdekében, és tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amely annak fokozódásához vezetne - mondta az EFE spanyol hírügynökségnek Hak. Guterres nagyon aggódik amiatt, hogy a kormánnyal szemben álló ellenzéki vezetőket korlátozzák politikai tevékenységeikben - idézi az MTI.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet amerikai részlegének ügyvezető igazgatója pénteken állásfoglalásra sürgette Guterrest annak érdekében, hogy humanitárius segítséggel támogathassák a venezuelai népet. Az országot súlyos gazdasági válság sújtja, amely hiperinflációban, az ellátás hiányában, valamint a gáz-, az áram- és a személyszállítási szolgáltatások és a vízellátás meghibásodásaiban nyilvánul meg.
Kapcsolódó
A közigazgatás átláthatóságáért felelős venezuelai hivatal csütörtökön 15 évre eltiltotta közhivatal viselésétől az önmagát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezetőt, parlamenti elnököt korrupció gyanúja miatt. Elvis Amoroso, a hivatal elnöke azt mondta, hogy a feltételezéseik szerint Guaidó adatokat "titkolt el vagy hamisított meg vagyonnyilatkozatában, egyúttal jogosulatlanul jutott pénzhez nemzetközi és nemzeti szervezetektől".
Guaidó "bohózatnak" nevezte az eltiltásáról szóló bejelentést, és kijelentette, hogy az Amoroso vezette hivatal nem is létezik, mert "annak elnökét csakis a venezuelai parlament nevezheti ki", márpedig Amorosót a kormányzathoz hű alkotmányozó gyűlés nevezte ki, és nem a nemzetgyűlés (parlament).
Az őt Venezuela ideiglenes elnökének elsőként elismerő Egyesült Államok "arcátlannak" és "nevetségesnek" nevezte a hivatal döntését. A mellette álló Németország egyik külügyi szóvivője a hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro rendszerének "önkényes intézkedésének" minősítette a lépést. Maria Adebahr egyúttal ismételten Németország támogatásáról biztosította Guaidót, akit "a Venezuelában demokratikus legitimitással bíró utolsó szervezet vezetőjének" nevezett.
A döntést elítélte csütörtökön a Venezuelával foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport, amely a nap folyamán az ecuadori fővárosban, Quitóban ülésezett. Az európai uniós tagállamokból és latin-amerikai országokból álló csoport célja a válság tárgyalásos rendezése.
Bár a legutóbbi választáson az ellenzék került többségbe a törvényhozásban, Maduro és a hozzá hű legfelsőbb bíróság gyakorlatilag megszüntette a parlament jogköreit, majd vitatott körülmények között életre hívta az alkotmányozó gyűlést..
A válság az után mélyült el, hogy Guaidó az alkotmányra hivatkozva januárban, egy Maduro elleni tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát. Noha Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven - köztük számos európai és latin-amerikai - ország elismerte ideiglenes elnöknek, az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben