A Reuters a Flightradar24 repülőjáratokat nyomon követő honlapra hivatkozva azt közölte: pénteken két repülő hagyott el egy orosz katonai légi támaszpontot. Egy másik honlap, az Adsbexchange adatai szerint egy harmadik repülő pedig vasárnap indult Caracasba.
Javier Mayorca venezuelai riporter Twitter-bejegyzésére hivatkozva a Reuters azt írta, hogy az első, IL-62 típusú utasszállító repülőn Vaszilij Tonkoskurov vezérezredes, az orosz szárazföldi erők vezérkari főnöke utazott. A másik, AN-124 típusú teherszállító gép pedig 35 tonna rakománnyal ért földet Venezuelában. Az egyelőre nem világos, hogy a rakomány mit tartalmaz.
Nicolás Maduro venezuelai elnök szerdán közölte: Oroszország gyógyszersegélyt küld a dél-amerikai országnak a jövő héten. Tavaly decemberben két, atomfegyverek hordozására is alkalmas Tu-160-as hadászati bombázó szállt le a latin-amerikai országban, hogy bekapcsolódjon az akkor tartott orosz-venezuelai hadgyakorlatba. A Reuters szerint ez az erődemonstráció azt a célt szolgálta, hogy Moszkva kifejezésre juttassa elkötelezettségét a Maduro-rezsim mellett.
Jurij Boriszov hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes akkor cáfolta a Reuters értesüléseit, és kijelentette: nincsenek orosz katonák Venezuelában. Megfigyelők szerint Oroszország dollármilliárdokkal érdekelt a Maduro-rendszer hatalomban tartásában - írta a portál.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt