Az amerikai sajtóban régóta feltételezett vádalku ténye a pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból derült ki.
Paul Manafort beleegyezett abba, hogy két vádpontban - az igazságszolgáltatás akadályozása és csalás érdekében elkövetett összeesküvés vádjaiban - bűnösnek mondja magát a jövő héten kezdődő tárgyaláson. Első perében Paul Manafortot augusztusban a virginiai Alexandria bírósága már nyolc rendbeli bűncselekményben, köztük adó-, és banki csalásban bűnösnek mondta ki. A második perre egy washingtoni szövetségi bíróságon kerül sor.
Kapcsolódó
Pénteken reggel az ügyészek új vádiratot nyújtottak be. Ebben már csak az a két vádpont szerepel, amelyben Manafort alkut kötött és törölték a pénzmosás, a tanúk befolyásolási kísérlete, a bíróság félrevezetése, valamint a külföldi ügynökként történő kötelező regisztrálás elmulasztása vádjait.
A Politico című lap megjegyzi: nem világos egyelőre, hogy a vádalku magában foglalja-e azt, hogy Manafort együttműködik Robert Muellerrel, a 2016-os elnökválasztási folyamatban a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti feltételezett összejátszás ügyében.
A Mueller-bizottság feladata ennek az összejátszásnak a feltárása. Paul Manafortot az első perben nem ez ügyben találták bűnösnek, hanem a vizsgálat során kiderült anyagi visszaélései és csalásai miatt. E bűncselekményeket a volt politikai tanácsadó még azelőtt követte el Donald Trump kampányában szerepet vállalt.
Paul Manafort korábban oroszbarát ukrán politikusoknak, köztük Viktor Janukovics volt ukrán elnöknek és ukrán, valamint orosz oligarcháknak volt a tanácsadója.
A fotó forrása: Brendan Smialowski/AFP.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben