Vladimír Krčméry, a szlovákiai központi válságstáb tagja a tvnoviny.sk-nak adott interjújában beszélt az omikronról, és arról, hogy mire készülhetünk a vírussal és oltással kapcsolatban - tolmácsolta a szakértő szavait a pozsonyi Új Szó. Várakozásai szerint, ami a koronavírust illeti, szeptember és október folyamán még két ilyen hullám lesz.
Ennek oka az, hogy a világon számos olyan terület és ország van, amely szó szerint az új változatok tenyésztőhelye. Ezek a szubtrópusi területeken fordulnak elő, olyan helyeken, ahol alacsony az átoltottság. A nagy népsűrűségű területek szintén kritikusak. Az eredeti változat is így terjedt el. Az omikron viszont Dél-Afrikából érkezett, egy olyan területről, ahol a HIV-pozitivitás a legmagasabb, és a lakosságnak nincs immunitása.
Az infektológus szerint, ha az átoltottság világszerte nem éri el a 70-80 százalékot, akkor számolnunk kell azzal, hogy más változatok is megjelennek. Emellett előfordulhat az állatoktól induló zoonótikus influenza is. A globalizáció és a népsűrűség nagy. Az is szerepet játszik, hogy az emberek olyan élelmiszereket kezdtek bevonni az élelmiszerláncba, amelyeket korábban nem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte
