Sinisa Mali pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása nyomán 2020-tól azoknak, akik az utóbbi két évben nem tartózkodtak Szerbiában, és visszatérnek az országba, ahol munkát vállalnak, 70 százalékkal csökkentik az adóját a következő öt évben.
"Így szeretnénk őket arra ösztönözni, hogy Szerbiában folytassák munkájukat, maradjanak és éljenek az országban a letelt öt év után is" - fogalmazott a pénzügyi tárca vezetője.
Kapcsolódó
Ehhez kapcsolódóan Ana Brnabic miniszterelnök elmondta, hogy több intézkedést is szeretnének bevezetni, hogy minél többen térjenek haza szülőföldjükre, ám egyelőre nem részletezte a tervezett lépéseket.
Becslések szerint évente körülbelül 50-60 ezren hagyják el Szerbiát, és főként az egyetemi végzettséggel rendelkezők próbálnak szerencsét külföldön. A statisztikai hivatal szerint az utóbbi tíz évben 600 ezren költöztek el Szerbiából.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga