"Tudom, hogy sokan a jövőjük miatt aggódnak ezután a szavazás után. Tökéletesen megértem" - írta az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker az uniós testület dolgozóinak, különösen a brit állampolgároknak egy emailben péntek délután - írja az Eurológus.
"A munkaügyi szabályzat értelmében önök uniós köztisztviselők. Európának dolgoznak. Otthon hagyták a "nemzeti kalapjukat" amikor beléptek ebben az intézménybe, és ez az ajtó nem záródik most önökre. Mint európai közszolgák, mindig lojálisak voltak az uniónkhoz, és óriási hozzájárulást tettek a közös európai projekthez. Ennek a kölcsönös lojalitásnak a szellemében fogok együtt dolgozni a többi európai intézmény elnökeivel, hogy biztosítsuk, hogy továbbra is számíthatunk az önök kiemelkedő tehetségére, tapasztalatára és elhivatottságára. Hadd biztosítsam önöket, hogy mindent megteszek, ami a Bizottság elnökeként a hatalmamban áll, hogy támogassam és segítsem önöket ebben a bonyolult eljárásban. A munkaügyi szabályokat európai szellemben fogjuk olvasni és alkalmazni" - olvasható a levélben.
Kapcsolódó
Az elnök elismeri, hogy a dolgozóknak joguk van tudni, mi történik majd velük, különösen azért, mert sokukat a családja is követte Brüsszelbe, gyerekeik itteni iskolába járnak. Egyelőre nem világos, hogy nyugdíjazni kell-e az uniós tisztviselő briteket a kilépés után, és ha igen, akkor erre milyen procedúra keretében kerülhet sor.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben