A blog szerint emellett nem lennénk jogosultak a brit diákhitelre és az ingyenes egészségügyi ellátásra sem. Jelenleg a tandíj alapszakos hallgatók számára egységesen 9000 font (3,5 millió forint), amely akár a duplájára is nőhetne.
Briteknek azonban nagy szükségük lehet egy szorosabb oktatási-tudományos együttműködésre az Európai Unió országaival, melyet számos különmegállapodás segíthet elő (ilyen megállapodások vannak például az EU és olyan nem tagországok, mint Svájc vagy Norvégia között).
Az Egyesült Királyságban tanuló 125 ezer uniós diák 2.2 milliárd font bevételt hoz az országnak, valamint 19 ezer új munkahelyet teremt, így a brit gazdaságban is komoly szerepet játszik. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy olyan uniós különmegállapodások fognak születni az elkövetkező két évben, melyek a jövőben is garantálják a mostanihoz hasonló feltételeket a Nagy Britanniában tanuló EU-s diákok számára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak