A harmadik negyedévben annualizáltan 2,0 százalékkal nőtt az Egyesült Államok GDP-je a ma közölt második becslés szerint. Az adat rosszabb az első becslésben közöltnél (2,5 százalékos növekedés), de meghaladja a második negyedévi 1,3 százalékos értéket.
Az EUR/USD az adat közlése előtti percekben 1,3530 körül járt (a hajnali 1,35 alatti szinteket és a napközbeni 1,3570-hez közeli csúcsot követően). A vártnál rosszabb makromutató nyomán a keresztárfolyam 1,3520 környékére süllyedt pár perc alatt. Negyed órával az adatközlés után már 1,3490-nél járt a kurzus. A New York-i futures indexek ugyanekkor fél százalék körüli mínusznál jártak.
A GDP-adat korrekciójára főként a vállalati készletek csökkenése (8,5 milliárd dolláros apadás a második negyedévi 39,1 milliárdos plusz után) és a mérsékeltebb beruházási aktivitás (16,3 százalékos növekedés helyett 14,8 százalékos bővülés) miatt került sor. A fogyasztás is a korábban közölt 2,4 százaléknál kisebb mértékben, 2,3 százalékkal nőtt. Az export ugyanakkor jobb lett, 4,0 százalék helyett 4,3 százalékkal bővült, az import pedig a korábban közölt 1,9 százalékkal szemben csak 0,5 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak