Megnőhet az övsömör kockázata a Covid-oltásokat követő hetekben - állítja egy friss holland tanulmány. A felfedezést a hollandiai Groningeni Egyetem kutatói tették, akik több mint kétmillió, legalább egy Covid-oltást kapott, 12 évesnél idősebb ember egészségügyi adatait elemezték.
A Daly Mail által ismertetett tanulmányban megállapították, hogy az első vakcinázást követő 28 napon belül az övsömör kialakulásának kockázata 7 százalékkal nőtt, és 21 százalékkal emelkedett az mRNS-vakcina harmadik, vagyis emlékeztető adagja után.
A férfiaknál a vektor alapú oltóanyagok esetében még ennél is magasabb, 38 százalékos kockázatemelkedést mértek.
Egy másik, olasz kutatás mindemellett azt is megállapította, hogy
az 50 év feletti, övsömör miatt kórházba került felnőtteknél hétszer nagyobb volt a demencia kialakulásának esélye. A leginkább érintett korosztály az 50–65 évesek csoportja volt.
A kutatók mindazonáltal hangsúlyozták, hogy az övsömör kockázatának emelkedése az emlékeztető mRNS-oltás beadása után csekély, átmeneti és bizonyos alcsoportokra korlátozódik, és a legtöbb esetben a háziorvosok el tudják látni a betegeket, kórházi kezelésükre csak ritkán van szükség.
A holland tanulmány egyébként éppen akkor látott napvilágot, amikor az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) erősen fontolgatja a Covid-vakcinák alkalmazására vonatkozó úgynevezett „fekete doboz” figyelmeztetés bevezetését. Ez a legkomolyabb figyelemfelhívás a lehetséges mellékhatásokra vonatkozóan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap