Sokan úgy gondolják, hogy teljesen felesleges télen autót mosatni, mert a jármű úgyis pillanatokon belül koszos lesz - ám ez koránt sincs így. Sőt: a szakemberek szerint éppen ilyenkor a legfontosabb az alapos tisztítás, a korrózió és a komoly meghibásodások megelőzése érdekében - hívja fel a figyelmet a Somogy vármegyei hírportál.
„Ha valaki sós úton megy, utána mindenképp ajánlott az alvázmosás. A só nagyon gyorsan megeszi a fémet, és alattomosan kezdi ki az autó alját” - magyarázta a lapnak Takács Gábor, a siófoki autókozmetika munkatársa.
Hozzátette, hogy ez különösen tél végén nagyon fontos, ilyenkorra ugyanis már vastag sóréteg halmozódhat fel a jármű alján, és ez komoly károsodásokat is okozhat.
Ugyanakkor az sem mindegy, hogy az autó külső tisztítása mikor és hogyan történik. Általános tapasztalat, hogy sok autós a hideg miatt inkább halogatja a tisztítást, márpedig a kosz gyorsan rászárad a karosszériára, és minél tovább marad rajta, annál nehezebb károsodás nélkül eltávolítani.
„Nagyon óvatosnak kell lenni a rászáradt szennyeződés tisztításánál, mert a túl közel tartott erős vízsugár felszedheti a lakkréteget, és azt utána már csak költséges javítással lehet helyrehozni” - figyelmeztetett a szakember, aki ilyenkor inkább a kíméletes kézi mosás ajánlja. Azoknak pedig, akik otthon látnának neki a tisztításnak, a szivacsos tisztítást javasolja a mosókefe használata helyett.
Ami pedig az időzítést illeti: tartósabb és erősebb fagyok idején érdemesebb fedett, melegebb mosóhelyet választani, és ügyelni kell arra, hogy a vizet megfelelően eltávolítsuk az autóról, különösen a gumitömítésekről.
A latyakos téli idő beállta előtt pedig érdemes le is waxolni az autót, mert a védőréteg miatt sokkal nehezebben tapad meg rajta a szennyeződés, és könnyebb tisztán tartani a kocsit a hideg hónapokban is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket