Az idei ünnepi időszakban nagy eséllyel új irányt vesznek a SZÉP kártya birtokosok fizetési és fogyasztási szokásai, köszönhetően az új felhasználási lehetőségeknek. Idén ugyanis már lakásfelújításra is fordítható az összeg fele, decembertől pedig már hideg-élelmiszerre is felhasználható a cafeteria elem - hívta fel a figyelmet a K&H.
A bank kkv bizalmi index legfrissebb kutatási adatai alapján a hazai vállalkozások 35 százaléka nyújt béren kívüli juttatásokat, amelyek közül továbbra is a SZÉP kártya a legelterjedtebb. A vásárlók pedig szívesen élnek a cafeteria elemmel.
Kapcsolódó
Ezt tükrözik a pénzintézet adatai is: felhasználóik
a nyári hónapok után decemberben költöttek a legtöbbet SZÉP kártyával, 432 ezer tranzakció során több, mint 3 milliárd forint értékben.
A bank ügyfeleinek múlt decemberi költései alapján egyébként az ételrendelési szolgáltatások voltak a legnépszerűbbek, ezt követték a szállásfoglalások.
„A tavaly decemberi adatoknak egyik fő tanulsága volt számunkra, hogy ebben az időszakban növekszik a mindennapi étkezési szolgáltatások iránti igény, ezért az idei évben jól támogatja a felhasználók igényeit, hogy idén december 1-jétől már hideg élelmiszert is vásárolhatnak a SZÉP kártya keretükből. Emellett az is tovább ösztönözheti a SZÉP kártya használatát, hogy az idei évben már lakásfelújításra is használható a juttatási összeg fele, így az otthon kisebb átalakítása, berendezési tárgyak vásárlása is megoldható a segítségével” – mutatott rá Rammacher Zoltán, a bank lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?