Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll - derült ki a kolozsvári SoDiSo Research által készített, a Maszol.ro hírportál által ismertetett közvélemény-kutatásból.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Eurotrans Alapítványa számára készített felmérés következtetéseiről Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ stratégiai igazgatója beszélt a hírportálnak, egy vasárnap megjelent interjúban. Elmondása szerint az erdélyi magyar felnőtt lakosságra reprezentatív felmérés adataiból egyértelműen kiderül, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják, mi történik a jövő tavaszi magyarországi választásokon, és mi következik utána.
Szociológusként elemezve a kutatás eredményeit elmondhatom, hogy Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus az erdélyi magyarok körében: 92 százalékuk kedvezően vélekedik róla. Ugyanakkor az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság. Érdekes adat, hogy a magyarországi ellenzéki pártok iránti bizalom nagyjából megegyezik a román pártok irántival, vagyis nagyon alacsony
– idézték az RMDSZ stratégiai igazgatóját.
A felmérés szerint a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek 80 százaléka biztosan vagy valószínűleg részt venne a magyarországi választásokon, a regisztráltak körében ez az arány még magasabb.
„Az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást. A pártopciójukat megnevező erdélyi magyar állampolgárok több mint 90 százaléka a Fideszre szavazna - ami összhangban van azzal, hogy megközelítőleg ugyanennyien azt szeretnék, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök. Ez a támogatottság annak köszönhető, hogy az erdélyi magyarok értékelik az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikáját, amely a szülőföldön való megmaradást és boldogulást szolgálta” – mondta Antal Árpád.
Módszertan
A Maszol érdeklődésére Barna Gergő szociológus megerősítette, hogy a felmérést a SoDiSo Research közvélemény-kutató cég végezte az Eurotrans Alapítvány megbízásából, 2025. november 6-22. között, 1225 fő személyes megkérdezésével. A kutatás a felnőtt korú erdélyi magyar népességre reprezentatív, az eredményei 95 százalékos valószínűséggel, 2,9 százalékos hibahatárral érvényesek. A minta súlyozásánál a 2022-es romániai népszámlálás adatait vették figyelembe régió, településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerint.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Figyelmeztették a magyarokat: börtön jár akkor, ha túl hangosak
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Riadó! Itt az újabb csapás, mindjárt visszafagy a hó
Átok: a Schobert Norbitól átvett cég is becsődölt
Egy 24 éves pincérlánnyal akarják elvitetni a svájci tragédiát
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?