A 2009-ben a svéd és a dán postai szolgáltatások egyesülésével létrejött PostNord az év elején jelentette be, hogy leállítja a levelek kézbesítését, és 1500 munkahelyet szüntet meg Dániában a társadalom rohamos digitalizációja miatt.
Miként akkor az Economx is megírta, a vállalat Dániát a világ egyik leginkább digitalizált országaként jellemezte, és közölte, hogy a levelek iránti kereslet „drasztikusan csökkent”, miközben az online vásárlás továbbra is növekszik. Ez arra késztette a céget, hogy a levelek helyett a csomagküldeményekre összpontosítson.
Ennek megfelelően 1500 piros postaládát távolítottak el az utcákról, amelyek megszerzéséért hatalmas lakossági roham indult.
A jellegzetes postaládákat villámgyorsan elkapkodták a nosztalgikus dánok, akik meg akarták kaparintani az utolsó ereklyéket.
A hónap elején tartott árverésen mindössze három óra alatt felvásárolták az eladásra kínált 1000 különleges, már leszerelt postaládát. A jó állapotúakért 2000 dán koronát, a kissé kopottabbakért pedig 1500 dán koronát kértek darabonként.
További 200 postaládát januárban árvereznek majd el - számolt be a The Guardian.
A dánok egyébként továbbra is küldhetnek majd leveleket, csak ezután már a Dao magánkézbesítő cég igénybevételével. Jóllehet az elmúlt 25 évben a levélküldés több mint 90 százalékkal esett vissza az országban, a Dao a levélírás feléledésére számít, különösen a fiatalok körében. Felméréseik szerint a 18 és 34 év közöttiek máris két-háromszor annyi levelet küldenek, mint más korosztályok. Trendkutatók a növekedést annak tulajdonítják, hogy a fiatalok ellensúlyt keresnek a digitális túlterheltséggel szemben.
A PostNord intézkedése nem érinti a cég svédországi levélkézbesítési szolgáltatását – abban az országban továbbra is működik a hagyományos levélposta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója