Az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet hétfői ülésén fogadta el a bukaresti kabinet. Az úgynevezett "kurzarbeit" román változata szerint az állam fizeti azoknak az alkalmazottaknak a bruttó alapbérük 75 százalékát, akiknek a munkaidejük maximum 80 százalékban csökken. Az alkalmazottak közvetlenül a munkáltatótól kapják meg a juttatást, amelyet a munkáltatónak megtérít az állam - írja az MTI.
Azok a vállalkozások jogosultak igényelni ezt a támogatást, amelyeknek legalább az alkalmazottaik 10 százalékát érinti a csökkentett munkaidő, illetve az árbevételük vagy a termelésük 10 százalékkal csökkent. Az intézkedés jelenleg is hatályos, június 8-ig, a mostani kormányrendelet december 31-ig tolja ki az alkalmazási határidőt. A kormány a munkanélküliség szinten tartása érdekében döntött a bértámogatás meghosszabbításáról.
Az intézkedés része annak a nagyszabású szociális és gazdaságösztönző intézkedéscsomagnak, amelyet a román kormánykoalíció április elején jelentett be. Ennek értelmében összesen 17,3 milliárd lej (1349,4 milliárd forint) értékű támogatást hirdettek meg a gazdaság különböző ágazatai és a szociálisan nehéz helyzetben levő állampolgárok megsegítése érdekében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram