A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) szombati rendkívüli kongresszusán úgy döntött, hogy 2024-et jelöli ki céldátumként az euró romániai bevezetésére.
DLiviu Dragnea pártelnök szerint a csatlakozás az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy Románia is helyet kapjon "az európai gazdagok asztalánál" - írta a portál.
Az országban az eredeti tervek szerint már 2014-ben bevezették volna az eurót, de a gazdasági válság miatt ezt előbb 2019-re, most pedig 2024-re tolták el. Az is tény azonban, hogy a 2014-es és a 2019-es csatlakozás terve teljesen irreális volt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga