Az orosz hadsereg parancsnokai azt az eszement döntést hozták, hogy egy több mint kéttonnás kémműholdjukon próbálják ki új rakétarendszerüket - derül ki a The Register jelentéséből. A 2200 kilogrammot nyomó Kozmosz 1408, amelyet 1982-ben bocsátottak Föld körüli pályára, felrobbantása után űrszemétként folytatja pályafutását, amivel máris pánikot okozott a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
Az amerikai külügyminisztériumban összeszámolták, hogy az orosz teszt nyomán 1500 nagyobb és sok száz ezer kisebb űrszemét maradt Föld körüli pályán, amelyek mindenre veszélyt jelentenek, ami az útjukba kerül. Ami azt illeti erre nem kellett sokáig várni: az ISS hét űrhajósának le kellett zárnia az űrállomás biztonsági zónáit, és két órára be kellett zárkózniuk a Szojuz MS-19 és a Crew Dragon űrhajókba. Ezt többször meg kell majd ismételniük, miután az USA űrhivatala, a NASA szerint az ISS pályája 90 percenként megközelíti az új űrszemétét.
Kapcsolódó
November elején azért kellett módosítani az ISS pályáját, mert találkozott volna egy felrobbantott kínai műholdból marad űrszemétzónájával. A Kozmosz 1408 maradványai várhatóan évtizedekig keringenek majd a szerencsétlen Föld bolygó körül, amelynek lakói úgy döntöttek, hogy mind a felszínén, mind az égből tönkreszemetelik lakóhelyüket. A hulladékdarabok újabb műholdakat eltalálva további űrszemetet termelhetnek, és a történet végén beállhat a Kessler-szindróna. E szerint olyan sok hulladék keletkezhet a Föld közeli keringési pályákon, hogy nem lehet majd biztonságosan új űreszközöket felbocsátani ezekbe a magasságokba.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak