A közlemény szerint az orosz államfő Emomalii Rahmon tádzsik elnökkel telefonon folytatott megbeszélésén jelentette be ezt.
"Vlagyimir Putyin közölte, hogy a környezetében kimutatott koronavírusos megbetegedések miatt bizonyos ideig be kell tartania az önkéntes elszigeteltség szabályait".
A Kreml szerint Putyin emiatt videólinken keresztül vesz majd részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) e heti dusanbei csúcsértekezletén.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy Putyin teljesen egészséges, és a karanténba vonulás nem befolyásolja munkaintenzitását. Az elnöki sajtószolgálat vezetője hozzátette, hogy a Kreml majd később közli, hogy személyesen voksol-e majd az államfő a péntektől vasárnapig tartó parlamenti és helyhatósági választásokon.
Putyin az önkéntes karanténba vonulásának lehetőségéről hétfőn tett először említést, amikor a tokiói paralimpián eredményesen szerepelt sportolókat fogadott a Kremlben. Közölte, hogy a környezetében sokan megbetegedtek, ezért - mint fogalmazott - "hamarosan nekem magamnak karanténba kell (mennem)". Ezt követően a nap folyamán Nyizsnyij Novgorod megyében még megtekintette a Zapad-2021 hadgyakorlat fő szakaszát, majd Moszkvába visszatérve fogadta Bassár el-Aszad szíriai elnököt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van