A most ismertetett rendelkezés illeszkedik a kormány őszre meghirdetett, háromlépcsős intézkedési tervéhez, amelynek értelmében elsősorban a kórházak intenzív ágyainak telítettsége határozza meg a szükséges lépéseket.
Ausztria jelenleg az első fokozatnál tart, mivel az intenzív ágykapacitás elérte a 10 százalékos telítettséget. Ennek értelmében szeptember 15-étől az alapvető szükségleti cikkeket árusító üzletekben, gyógyszertárakban, illetve a tömegközlekedésben kötelező az FFP2-es maszk viselése, és ugyanez vonatkozik a sífelvonók zárt gondoláira is. Ezen kívül változott az antigén gyorstesztek érvényességi ideje is, 48 óráról 24 órára csökkent.
A második fokozat egy héttel azután lép életbe, hogy az intenzív osztályok kapacitása eléri a 15 százalékos telítettséget. Ettől az időponttól az éjszakai szórakozóhelyeket és az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják. Ez a szabályozás fog vonatkozni az úgynevezett Aprés-Ski (síelés utáni) partikra is, amelyek köztudottan hozzátartoznak a sípályák kínálatához.
Amennyiben a járványhelyzet romlik, és az ágykapacitás telítettsége eléri a 20 százalékot, az éttermek napközbeni látogatása - a védettségi igazoláson túlmenően - ugyan negatív koronavírusteszttel még megengedett lesz, de már csak PCR tesztet fogadnak majd el.
A tárcavezető hangsúlyozta: a sílifteknél nem lesznek kapacitáskorlátozások és kötelezően betartandó távolságtartás sem, és mivel az igazolások ellenőrzése a jegyek megvételénél történik majd, elkerülhetők lesznek a hosszú sorban állások a síliftekbe beszálláskor.
Elmondta, a karácsonyi vásárokra ugyanezek a szabályok vonatkoznak majd. A védettségi igazolásokat és a negatív teszteredményeket a rendőrség és az egészségügyi hatóságok munkatársai fogják ellenőrizni.
Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter újságírói kérdésre elmondta, amennyiben az intenzív ágyak telítettsége még tovább emelkedne, a szabályozás mindenképpen abba az irányba fog tolódni, hogy a védettségi igazolással rendelkezők (beoltottak, gyógyultak) továbbra is látogathassák a nyitva tartó éttermeket, kulturális és sportrendezvényeket.
Mindkét miniszter hangsúlyozta, a világos és egyértelmű szabályok megkönnyítik a vendéglátásban és a turizmusban dolgozóknak a téli szezon tervezhetőségét, ugyanakkor a vendégek is tudják, mihez tartsák magukat, és már most nyugodtan foglalhatnak szállást bármelyik síparadicsomban, hiszen a biztonságuk garantált.
Újfent felhívták a lakosság figyelmét, hogy aki még nem tette meg, vegye fel a koronavírus elleni védőoltást. Mint hangsúlyozták, ezzel nemcsak önmagukat védik, hanem a társadalom megfelelő átoltottságának eléréséhez is hozzájárulnak.
"Az oltás döntő fontosságú lesz a következő hónapokban, hiszen hatással lesz az előttünk álló téli szezonra, és ezáltal a gazdaság növekedésére is" - mondta a turisztikai miniszter.
Ausztriában eddig 5 662 823 ember kapta meg a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 5 348 140-en. Az elmúlt 24 órában 1 399 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 725 434 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 839, az intenzív kezelésre szorulók 219-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon egy ember halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 896-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 691 691.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)