A PTE virológusa szerint a vakcina továbbra is védelmet nyújt a súlyos megbetegedés ellen.
Kritikus helyzetbe került a Szent Imre Kórház sürgősségi osztálya, egy kiszivárgott belső levél szerint januártól már az ügyeleti ...
A KSH friss adatai szerint 2024-ben a keringési betegségek és daganatok együttesen 92 ezer halálesetet okoztak – miközben a házior ...
Magyarországon ma már több mint 250 ezer ember él demenciával. A betegek jelentős része rejtve marad, az ellátórendszer túlterhelt, és az ápolás költségei a családokat is anyagilag tönkre tehetik, hangzott el az AIPM konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaIdén 150 milliárd forint többlet jutott az egészségügynek, de az adósság még mindig magas, és sok intézmény nem tudja tartani a költségvetési limitet. Az ösztönző finanszírozásokkal például Szegeden csökkentek a várólisták, míg Heves vármegyében az intézmények együttműködése javította a betegek ellátását.
Szerző(k): Koncsek RitaKomoly perpatvar kerekedett abból, hogy nincs fűtés a gyermekügyeleten. Erre az egészségügyi államtitkár elég felpaprikázottan reagált egy édesapának, miközben azt fejtegette, nem direkt van így.
Szerző(k): EconomxDecember elsejétől részleges látogatási tilalmat vezetnek be a veszprémi kórházban és kötelezővé teszik a maszk viselését az intézményben.
Szerző(k): G. É.