A politikai pártok és a kiesett elnökjelöltek nagy része is Jirí Drahost támogatja, de nem lehet egyszerűen összeadni a szavazatokat, a választók sokrétűbben gondolkodnak. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy fej fej mellett van a két jelölt - tette hozzá Tóth Norbert, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense is. Szerinte bár Milos Zeman eddig nem volt hajlandó elnökjelölti vitára, legutóbb jelezte, hogy kész leülni vitatkozni Jirí Drahossal - tudósít az MTI.
Úgy fogalmazott, hogy Milos Zemant "kellemetlen" politikusnak tartják, ráadásul hivatásos politikus, míg Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia elnöke volt, neki "semleges" imázsa van, nem politizált korábban, ezért hitelesebbnek tűnik. Drahost nyugatos jelöltnek tartják, Zemant pedig "beskatulyázták oroszbarát, Kína-barát" elnöknek, de ez szerinte leegyszerűsítő, mivel Zeman gondolkodása ennél jóval sokszínűbb. (Január közepén lemondhat a cseh kormány.)
Andrej Babis kormányfővel Milos Zeman tudna jobban együttműködni - mondta Tóth Norbert, hozzátéve: szerinte volt egy háttéralku közöttük, mert az utolsó pillanatban Babis jelezte, hogy Zemant támogatja, noha korábban voltak vitáik. Szerinte Jirí Drahos köztársasági elnökként valószínűleg nem adna újabb lehetőséget Babisnak, és ez előrehozott választásokhoz vezetne.
A cseh közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában nem sikerült megválasztani az új köztársasági elnököt. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ez a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült.
Az összes voks összeszámlálása alapján Milos Zeman és Jirí Drahos jutott be a második fordulóba. Milos Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott.
Fotó forrása: AFP photo/Michal Cizek
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga